2011. december
Egy ideje a nagyfőnök-tulajunkon gondolkozom, akitől azt az intést tettük magunkévá az elmúlt pár napban, hogy minden reggel meg kell inni egy csomó frissen facsart narancslevet, ami valószínűleg (még nem biztos, de nagyon úgy fest, hogy) az örök élet titka. Na most Dávid beszerzett egy szuperprofi facsarógépet (az éttermükből, hosszútávú kölcsönbe, mert úgyse használták), 5 perc alatt kifacsar vagy két liternyit, úgyhogy mostantól nincs más akadálya, hogy miénk legyen az öröklét ("öröklét iszunk"), csak ne felejtsünk el mindig itthon tartani 2-3 kiló narancsot. Na, de az öregről akartam. Hogy 81 éves, és gyűlöli a halált, mint kitalációt, örökké akar élni, örökké egészséges és fitt akar lenni (egyelőre az is), egyáltalán nincs benne semmi sem abból az öreges beletörődésből, amit normálisnak mondanak az emberek. Sőt! Bújja az orvosi magazinokat, és műsorokat, mindent megpróbál betartani az új ötletek közül, örök kísérletező, és majd' minden nap elmondja, hogy ejnye, ma sem találták fel az örök-élet szérumot (bár ő már feltalálta ugye), de hátha holnap, és kacsint és mosolyog és tényleg marhára eszébe se jut meghalni. Földet vesz, új üzletet nyit, üzlettársul, örökbefogad, kutakodik, ezerrel él. Nagyvonalú, de nem hülye. Nem fizet ki marhaságokra ezreket, de nem sajnálja a legjobb barátait 65 eurós borral itatni egy szimpla ebédhez. Miért ne? Az öt hónapban, amióta nála dolgozom, átestünk már csomó korszakán: például amikor odakerültem, láncdohányzott odabent is, és bőszen hirdette, hogy márpedig neki itt van kedve cigizni, a törzsasztalánál a saját éttermében, és ki tudja fizetni a büntetést, nem érdekli. Egy reggel azonban beállított a hírrel, hogy azonnal elektronikus cigarettára van szüksége, kiküldött a gyógyszertárba egyért, majd miután két napon át zsinórban szívta (viszont valódi cigit nem), elküldött még négyért, hogy az összes dohányzó dolgozónak legyen, és szokjanak le a cigiről. Mindezt úgy, hogy azt mondta, ő eddig azt hitte, az emberek dohányozva születnek, ugyanis ő olyan kisgyerek korában szokott rá, hogy nem is emlékszik olyanra, hogy nem dohányzik. 81 évesen leszokott. Szívta 2 hónapig az elektromost, aztán megunta, de közben rájött, hogy a rendes meg már nem is hiányzik neki. Ennyi. Akkoriban még barnacukorral itta a napi 10-12 kávéját, de egy nap azt olvasta, hogy a cukortalan kávé csökkenti a rák kialakulásának veszélyeit, napi négynél nem többet fogyasztva. Azóta cukor nélkül iszik odabent, 3-4-et, attól függően, reggel ivott-e otthon... Volt almalé-korszaka, akkor telepakoltuk az összes hűtőt 100%-ossal, a fele viszont azóta lekerült a raktárba, megunta. Egy időben sprite-os sört ivott orrba-szájba, egy héten át minden reggel coca-cola-t. Az első két hónapban sosem láttam húst enni, csak tésztát vagy rizst, most kizárólag véres steak-et kér vacsorára. El Mundo-t olvas, vagy Canari7-et, párnapi rendszertelenségben. Ha fiatalokkal eszik, ketchupot tunkol sültkrumplival, ha egyedül, salátát csipeget. Minden délben megjelenik, kivéve, ha valaki vár rá, akivel ráadásul meg is beszélte. Aznap egyáltalán nem jön. Ha valamit ki kell számolni, előbb végez vele, mint bármelyikünk a számológépbe bepötyögné. Időnként korszakalkotó ötletei vannak, felhívja az újságíró barátját és lelkesen meghívja ebédre, míg tollbamondja neki a cikket. Egyszer beperelte a spanyol államot valamiért (sajnos a komplett sztoriról lemaradtam), mostanában pedig az unió megmentésére eszel ki jobbnál-jobb ötleteket. Közben kiderült, hogy tavalyelőtt megnyert valami pókerversenyt, amire egyébként nem is akart menni, csak épp a kártyaösszejövetele közepén akart távozni a partnere, ami annyira nem tetszett neki, hogy inkább vele ment, és megnyerte a negyvenezer eurós díjat, a versenyzők legöregebbjeként. Amikor erre a szakács azt mondta, az már valami, megváltoztatja az ember életét, csak mosolygott (az övét ugyan biztos nem).
Na, hát nem is tudom mit akartam ebből kihozni (főleg, mert míg ezen sorokat a Dávid gépébe kezdtem el pötyögni - lévén az enyim elhalálozott végképp, a roncstelepek nyugosztalják, befutott a gép tulajdonosa, és nem lehet tőle nyugodtan irkászni tovább: minek is kéne nekem gyerek mellette?), a lényeg, hogy Franco úr nagyon érdekes jelenség, és már csak miatta is megérte volna ebben az étteremben eltöltenem ezt az öt hónapot, és akkor még mindig nem írtam Suzie-ról, az angol kollégámról, pedig ő is megérne egy bejegyzést, és egyszer majd meg is éri még! :-) De jó ez a wordpad, istenem, sosem mondja, hogy túl hosszú mondat, imádom!
Különben itt még a bankrendszerről jött volna egy hosszabb értekezés, de ez a nyugtalan kölök... Majd máskor!
A gépről pedig
Atrendeztuk a kecot a par szabad otthontoltott orankban (folyton megyunk ideoda), igy most felkerult a kanape, meg a fotel a teraszra, helyette lett odalent egy ures szobank. Illetve mar nem ures, mert David szerzett bele ket matracot, vendegvaronak. Mi is volt meg? Aranyos, jo hangulatu kanari-kari, strandoltunk, dolgoztunk, nem foztunk semmit, eltelt... Most tervezem, hogy a heten megis kinyomozom, masok hol szereztek itt savanyukaposztat, es osszedobok egy toltottet (kb ez hianyzik a menubol igazan), aztan maris itt az ujev, es az uj elet. Melyet meg nem tudom, hogyan toltok. :-) Nemszeretek ekezet nelkul irni ide, abba is hagyom, pedig szeretnek meg errol-arrol. Na majdcsak lesz egy uj laptopom egyszer! :-)
Minden rossz es minden jo. Eleg kaoszos lett az elet. Multheten ugy ereztem, sosem voltam meg olyan erzelmi valsagban, mint akkor, most pedig ismet kiegyensulyozott (de azert gyanakvo) vagyok. Magammal szemben persze, hogy mi a fene van. Eloszoris a kaosz: a mostani melom vagy megszunik vagy nem. Vagy felmondtam elsejetol, vagy nem. Vagy elfogadjak, vagy nem. Vagy akarnak nagyon es meggyoznek errol, vagy nem. Ennek fugvenyeben vagy atmegyek az uj helyre januar kettotol, vagy nem. Tudom hogy zavaros, bocsanat, tenyleg ilyen. Egyebkentmeg nem izgatom magam, bar a laptopom epp meghalt, kene venni egy ujat (SURGOSEN), netunk otthon elment (itt irkaszok egy hulye netes helyen, ahol 15 telefonfulkeben kiabal 15 kulonbozo nyelven 15 antipatikus figura, es ugyanennyi szamitogepet pufol ugyanennyi ugyanilyen ember, mig odakint sut a Nap, nem vagyok normalis), megis azt gondolom, ha nem eroltetem a dolgot, minden sinre kerul. Nem ertem miert felek par hetig munkat keresni mar meglevo munkahely nelkul, amikor kivetelesen a pasim is vagyonokat keres, es ense allok tok nullan. Nem akarok olyan lenni, mint a stresszes felnottek: hajtani a semmiert!
Kicsit olyan vagyok, mint az a hegymaszo, akit multheten lattam a teveben. Egy no egyedul megmaszott valami eszmeletlen magas es havas hideg hegyet. Lelkesen indult a jolfelszerelt hatizsakkal, majd ment, mendegelt hetekig, utolso nap meg el volt gyotorve, orankent 20 metert birt haladni a szembefujo hozivatarban, szoges cipoben lepdelt mint egy lassitott felvetel, es este, mikor bebujt a satorba, es feltette a teavizet, majd kotort a taskaban es rajott, hogy nincs is tobb teaja, megitta a forrovizet, csak hogy valami legyen es elaludt sirva. Masnap felert a tetore, es ahelyett, hogy boldog lett volna, hogy celbaert, egy roncs volt, hullafaradt, lila ajkakkal, es ahogy elneztem, az az egy vagya volt, hogy hazaerjen epsegben...
Itt vagyunk az oceanparton, december 20-an sut a Nap es trikoban maszkalok, van penzunk mindenre es szeretjuk egymast (elvileg), megis olyan faszsagokkal foglalkozom, hogy mi lesz, amikor egyszerre jonnek nyaralni oten a haverjaim, es David anyukaja a pasijaval (jan.23-tol), semmire se lesz idonk veluk, hol fognak aludni, honnan szerzek eleg takarot..?, stb, ahelyett, hogy azt mondanam pl.: veszek 5 pledet a piacon, azon fognak aludni, felmondok 23-tol, nyaralok veluk egy hetet, aztan uj melo utan nezek es viszlat! Februarban pedig jon a tesom: negy es fel csajjal! :-) Majd dolgozom azutan, hogy ok is elmentek, mondjuk. Ez az, mikozben leirtam hogy peldaul mit kene tennem, kiderult, hogy ez egy jo pelda, peldaul. Leszarom a penzt, es kesz! Dolgozzanak a szegenyek! :-)
Hetvegen egyebkent olyan helyen kirandultunk, hogy el se hiszitek, majd megmutatom a fotokat is, ha egyszer rendezodnek a virtualis viszonyaink, mindenesetre masztunk fuggoleges sziklafalon, atvagtunk bozoton, logattam labam jeghideg vizesesbe, majdnem megkerultunk egy tavat, es sajt-sajt-sajtot ettunk, istenieket! Vegulis nem leszek az az idiota elcsigazott hegymaszo, megallok feluton, es orulok, hogy eddig jutottam, ameddig epp jolesett.
Tegnap rendeztünk egy kis italozós-grilsütögetős összejövetelt a teraszunkra (bruhaha, még nem tudom nem nagyzolásnak érezni, ha kimondom, de hát ez van: saját teraszunk van), így a mai napon a terasztakarítási tapasztalataimról fogok mesélni, mert ezek újszerűek, eddig még sosem volt teraszom, így nem is takarítottam még teraszt. Az első szabály, hogy a teraszokat hülyeség felmosni. Le kell slagolni. Ám ha mégis felmosnád, külön felmosó-szet kell hozzá, nem az, ami a lakásé is. És mindenképpen fel kell előtte söpörni, akkoris, ha úgy fest, nincs mit söpörni rajta! Mindezen újdonságok ismeretében szerencsének tekinthető, hogy nem kaptunk még megfelelő felmosó-készletet, így az itt talált, kidobásra ítélt cuccal estem neki a dolognak, vagyis mostmár tényleg ki lehet dobni, vagy rosszabb esetben megtartani mégiscsak terasz-takarító készletnek... Mindegy is egyébként, a buli klassz volt, degeszre ettük magunkat (naigen, öregszünk, a kaja majdnem mind elfogyott, a fél üveg megmaradt rum viszont a mélyhűtőben várja a következő alkalmat), kaptunk sok új tányért és poharat, amiket már sikeresen elmosogattam, miután ma sokáig aludtunk, és a reggeli végeztével elmentünk a Dávidnak is nadrágot venni, mert már tényleg mindene lyukas volt neki is, így kaptunk két egyforma kord rövidnacit, nagyon menők, az enyém zöld, az övé rozsdabarna, de ő kapott még hosszúnadrágot is, meg egy marhajó kifordítható kapucnis fölsőt, amit szerintem majd talán láthatok is rajta, ha egyszer felmegyünk a hegyekbe (jövő péntekre tervezünk egy kirándulást), vagy esetleg, ha hazalátogatunk... A melóim meg mind szarok, de lusta vagyok másikat keresni, így befejezem ezt az évet a Pisa-ban, és január kettőtől átjövök ide a Roof Garden-be, aztán majd gondolom pár hónap múlva megint nyafogok és elkezdek másfelé nézelődni, de előbb vagy utóbb biztosan lesz olyan is, hogy szeretem majd azt is, amit munkaidőben teszek, nem csak előtte és utána. De egyelőre beérem az előtte-utána legalább szeretem-mel.
Utazom. Fülemben zene (szarul szól, okosan elhoztam az iPodot, csak a hozzávaló fülbevalót nem), ölemben könyv, és közben egyikre se figyelek, nézek ki az ablakon. Húznak el a dolgok, nappal csillogva, éjjel fel-felvillanva. Néha utastársaim hívják fel magukra a figyelmet, néha a táj, néha a könyv, vagy a zene, néha meg tök máshol járok. Persze, hisz utazom. Reggel álmosan oda, este álmosan vissza. Dolgozni, meg haza. Nem igazi utazás, mégis olyan a hangulata (bár csak negyedóra az egész), de civilizációból ki és be, hegyek maradnak le, partok, benzinkút, kis domb, bicajost előzzük, duda, kanyar, végtelen... Szeretem, megkívánom, érzem a bizsergést: utazom. Mennék megint (mindig), bennem van, de ez egy mikrosziget (persze még ezt se sikerült bejárni), nincs rajta hova. Ezen elcsüggedek, amikor kinevetem magam magamban: már eléggé el vagyok utazva, mit akarok még? (Tudom persze: vonatot, szendvicset, hátizsákot, kalandot, nem tudom mikor hol mit-et.) Egyelőre ennek a negyedórának örülök, miközben pedig púp a hátamon az egész. Meg akarok itt kicsit állapodni, falusi lenni, nem menni, ráérni, megismerkedni, rájönni, megunni, itthagyni. (Ennél kicsit lassabban.)
Holnap próbanap itt a teraszon, ha bejön, ez lesz. Ha nem, lesz más.
Kalima van, télen is megdobja egy tizessel a hőmérsékletet, de nagyon homokos (itt mindenki az, épp a levegő ne lenne? benne van a dolog a levegőben, ésígytovább a gyenge poénok), alig látni át az utca túloldalára, olyan, mint nálunk esőben. Homályos a kép, de biztos hamarosan kitisztul!
Ma tini lettem egy éppcsak tventivel, az egyik itteni srác kis unokaöccse jött nyaralni, és mivel épp egy partra vetett minket az élet és a szabadnapom, délben megkérdezte, van-e kedvem boroskólázni vele, mer akkor elmegy egy borért. Mondtam, okés, bár azt hittem viccel, de valóban bekevert egy üveggel a kólába, aztán mégegyet és mégegyet és közben tűzött a Nap és strandoltunk és cigánykerekezett és kicsi volt, vidám és bájos, nekem meg szabadnapom volt, és itt voltam, a házunktól 10 percnyire, így bevállaltam minden üveggel, és azóta itt vigyorgok a lopott netünk előtt leégett fejjel, és egyre csak józanodom, egyre csak öregszem... :-)
Hirtelen a költözéskor kiderült, hogy a pár cuccunk igencsak elszaporodott itt az utóbbi pár hónapban, ez a mondat mondjuk főleg Dávid szerint hangzik a fentiek szerint, én úgy mondanám, hogy neki rengeteg cucca lett, de persze azért nekem is több már kicsivel, mint amennyivel jöttem. Főleg a mai bevásárlás után, mert végre tényleg elmentem göncöket vásárolni, bár a tervezetthez képest így is csak egy felsőt, egy pólót és másfél nadrágot újítottam, de ez azért van, mert a piacozást átaludtuk inkább. Nem baj, jövőhéten is lesz! Ez itt a falusi izgalom: a szombat délelőtti piac! Egyébként meg tegnap, az első itt töltött esténk tiszteletére a város(?)vezetés bulit is szervezett a főtérre, ami persze egyesek szerint valami norvég mulatság volt (ahhoz képest csak csacsók szaladgáltak mini sörökkel a kezükben, és a színpadon a guantanamera-t adta elő egy tag minősíthetetlenül), de én tudom, hogy természetesen érkezésünk örömére volt mindez. Na, de azért nem sokat időztünk ott, kiültünk inkább a teraszunkra velkám-borozni, Enci-Petivel, meg időközben megismerkedtünk a szomszédunkkal is, így már nem kell tőle félni. Ugyanis amikor megkaptam a kulcsokat (szerdán? asszem), felugrottam egy gyors vizitre (akkor készítettem az üres-lakás fotókat is, mert tudtam, hogy olyan már sosem lesz eztán), szóval akkor átlestem az ő teraszára is, és mit láttam? Egy box-zsákot. Na mondom, biztos valami hígagyú izompacsirta lesz, aki este kilenckor aludni akar majd, hogy reggel meló előtt még odaérjen az edzésre is, de szerencsére nem, egy vézna és szimpatikus kissrác, aki elsőre spanglival kínálja az új lakókat, úgyhogy nem lesz vele baj. Különben a lakás hatalmas nekünk, főleg azokután, hogy az előző 10 hónapban egy szobában éltünk, de nem aggaszt, majd belakjuk, vagy azt a furcsa szobát egyszerűen csak elfelejtjük és akkor már csak a hálószoba, és a nappali marad, mindazok mellett, hogy valószínűleg ha egyáltalán itthon időzünk, úgyis a teraszon tesszük majd, ami meg mégegyszer akkora, mint az egész lakás. Dávid ma ki is függesztette a lógó-ágyat, így ma, miután ő elment dolgozni, abban olvasgattam kicsit kedvemre, és olykor lejöttem elmosogatni ezt-azt (ez a mánia, hogy mindent el kell, le kell mosni – unalmas, de egyszer túlleszek ezen is). A fürdőkádunk (olyanunk is van, háhh!) már tiszta, és a tányérok, poharak, evőeszközök nagyrésze. Tiszta ágyneműk lobognak fent a szellőben, és egyáltalán: semmiképpen nem tudom megérteni, hogy tényleg december van. Amikor felébredtünk, és kinéztem az ablakon, egy fiú sétált le a part felé mezítláb, egy szál fürdőnaciban, és ettől nem mondom, hogy nem lett jókedvem. Egyelőre nem jöttünk rá, miért volt ennyire olcsó ez a kecó, azt leszámítva, hogy nem egy újonnan épült ház, és nincs tele plazmatévével, meg egyéb pöpec, skandinávoknak is megfelelő vadonatúj holmival, mint azokban a lakásokban, amiket az ügynökséges csaj mutogatott, és amik messzebb voltak, drágábbak és kisebbek, alkalomadtán terasz és ablak nélkül… Vagy szerencsénk volt, vagy egyszerűen ez tényleg csak egy helyinek, vagy egy kelet-európainak tűnik jó helynek, abból meg télen kevés errefelé, mindenki északról jön. A helyi plázában nagyrészt minden csak svéd-finn-norvég-dánul van kiírva is! Egyébként nem zavaróak, és különbenis jön a tavasz, hazamennek, csak mi maradunk.
