Elsőre kicsit csalódott voltam, sem közben nem élveztem, se utána nem volt eufória, és tulajdonképpen ahelyett, hogy másnap fájt volna egy kicsit, két napig fájt utána nagyon, de azért hősiesen nekivágtam harmadnap újra, és tessék, amikor nem vártam, minden bejött. Az első perctől élveztem, erősnek és ruganyosnak tűnt minden tagom, éreztem, amint  egyszerre lendül harmonikusan a karom és ér talajt a lábam, ahogyan ritmusra veszem a levegőt, és végig tartom is a tempót, ahogy minden körben méginkább koncentrálok minden lépésre, és amikor a végére értem, és pont egy olyan öbölnél kötöttem ki, ahol nem volt senki, lementem és amint beleléptem, cseppet sem éreztem hidegnek az Óceánt, pár karcsapással a mélyvízben voltam, ott pedig felheveredtem a tetejére és a ragyogó kék eget bámultam, és tökéletesen boldog voltam, a szívverésemet hallgattam, amint visszalassul a normálisra, közben pedig vigyorogtam, és arra gondoltam, lefutnám mégegyszer az egészet. Sőt, még most is azt gondolom, holnap is szívesen mennék, de nem fogok, betartom a programot, nem értek én az ilyesmihez, de valamiért ebben bízom (na meg a gravitációban), úgyhogy kétnaponta megyek, a parancsolat szerint.

A mai sikerhez talán sokban hozzájárult, hogy nem a telefonom kijelzőjén kellett futás közben a verőfényben silabizálni a rohanó másodperceket, hanem okos fiúm javaslatára beállítottam csipogósra és folyamatosan tudtam a levegőre és a lépésekre koncentrálni. De az is lehet, hogy egyszerűen tényleg mindig egyre jobb lesz, és a végén még megszeretek futni! Vén fejjel, muhaha. :-)

(Különben meg jól elvágtam ma az ujjam, délután óta még most is érzem, amint lüktet benne minden szívdobbanás (legalább tudom, hogy még élek), három ragtapasz alatt is szivárog belőle a vér, bruááá, na mindezt csak, hogy meglegyen az egyensúly.)

Pénteken a karneválon szőlőfürt leszek, holnap este jelmezpróba.

És most pedig megnézzük a Szörny Rt-t.

Garlic-garlic-garlic! Ajo-ajo-ajo! Fokhagyma-fokhagyma-fokhagyma!

Rengeteg fokhagymát eszünk, folyamatosan bűzlünk (najó, nem is annyira, mert általában megsülve és akkor már nem olyan vészes), nagyon szeretjük! Az étteremben, ahol most mindhárman melózunk (Peti, D és én) naponta kétszer kajálunk. Naponta, haha, szóval abban a pár órában amit ott töltünk. Nagyon durva a lógás, amit most előadunk, igazi semmirekellők vagyunk, komolyan szégyenlem, hogy ezért fizetnek, na de ilyen is lehet néha, hányszor dolgoztunk már ingyen életünkben...

Most eléggé a paradicsomban vagyunk tényleg, óceánparti teraszos kecó, csak mi lakjuk, szép szerelmesen bújunk reggelente kipihenten sokáig, majd beach, általában az étterem alatti strandra megyünk, de ha nem, hát felkerekedünk még paradicsomibb partokra, ahonnan délután 4-5 körül uccu vissza a dolgozóba, ahol is fél hatkor "ebéd", majd a legbékésebb főnökkel sörözgetés, dimcsi-dumcsi, várjuk a népet, ha jön, jó, csak nyugodtan.., ha nem jön, korán bezár (megint kaja), és irány haza. A hülye részegeskedős bulikat hanyagoljuk, kéthetente egyszer megyünk bárhova is, egyébként meg hazajövünk szépen, netezgetünk, filmet nézünk, vagy palántázunk a teraszon (tegnap Dávid megszámolta, már több, mint száz növényünk van, jól elszaporodtak!), aztán irány az ágyikó, időben, de magunktól ébredünk, narancsot facsarunk, megyünk a partra...

Tegnap vettem egy futócipőt, úgyhogy holnap kezdem AZ edzést, valószínűleg siralmas eredményekkel, de nem adom fel, hamarosan jobban fog menni, tudom!

Szóval most két hónapig lesz még ez a meló, aztán nyáron huss, elrepülnek a norvégok haza, és csak szeptemberben jönnek vissza, így májustól szeptemberig bizonytalan a sorsunk (anyagilag tekintve), bár van félretett pénzünk, és a terv szerint most kezdünk csak spórolni, úgyhogy könnyen lehet, hogy simán kihúzzuk azt a négy hónapot minden további szenvedés nélkül. De az is lehet, hogy elmegyünk Barcelona-ba kicsit, meg haza (ez biztos), és Skóciába (vagy Írországba?) és sziget-körtúrára, és Marokkóba, és és és. Dolgozhatunk is valami alkalmit, igazándiból most már minden nagyon könnyű lett itt és ez szuperkirály!

Hamarosan jönnek valami hippi tűz-zsonglőr szerencsevadászok (itteni ismerős ismerősei), akiket befogadunk majd pár napra és ellátjuk őket kezdeti jótanácsokkal. A legszebb az egészben, hogy majdnem egy éve minket is befogadtak egy éjszakára a lengyel (akkor már egy éve itt élő) tűz-zsonglőrök. Körbe-körbe karikába, jó kis hely ez, szeretem!

Tegnap hajnalban elrepült a család, és holnapután lenne egy hónapja, hogy folyamatosan volt nálunk valaki vendégségben. Nem mondom, hogy nem élvezem ma, hogy tízkor keltünk, de délben még mindig az ágyban henyélünk, narancslé, fagyi, hátmasszázs és a többi társaságában... Csak semmi sietség. A matracot este is le tudjuk hozni a teraszról, szép tiszta lepedőt rátenni is sikerül majd éjszaka, sőt, akár holnap is ráér, és a rákok is hagy rohadjanak a hűtőben. (Najó, azt mindjárt kihajítom tényleg.) Újra kezdem a dolgozást, újra kezdjük a pucéran mászkálást a lakásban. Ma reggel még felöltöztem ahhoz, hogy kimenjek pisilni, aztán kinevettem magam: nincs itt senki. A Kispipik nagyon szórakoztatóak, ugyanakkor száz százalékos figyelmet igényelnek, csak akkor lehet egy történetet elmesélni, egy másnapi tervet megszőni, ha ők alszanak. Egyelőre jó ez a léha élet nekem, melyben totálisan szabad vagyok, még ha csordultig telik is a szívem, amikor összeölelkezve látom a két kis nyavajást a parton hopp juliskát énekelni és táncolni, vagy hatalmas cuppanós puszikat gyűjtök be éppen tőlük... Szép kis nyaralás volt, és annyira nem is költekeztem túl magam, mint vártam, most pedig két hónap alatt félre kell tenni a fizetés legalább felét, hogy a következő két hónapban legyen mit enni majd. Jön az édes nyáááár, melyben hátizsákkal fogjuk körbekalandozni az egész csudaszép szigetünket, határidők és tervek nélkül! Vagy persze: majd meglátjuk mi lesz, de egy-két-három hét ilyen jellegű sziget túrát mindenképpen szeretnék! :-)

Na, hát itt a család, csak Apu hiányzik (de majd jön tavasszal), meg mittomén, az, hogy valahogy jobban osszuk be az időnket, mert reggel ezer év összeszedni a kölkeket, meg magunkat, aztán minden lassú és rohanós egyszerre, de egyébként voltunk már mindenfelé, sok strand és állatpark és kaktuszpark és hal-evő és ma meg kaptunk szabadnapot, Nagymacskámmal fetrengeni sokáig a teraszon (ott lakunk, mióta ők itt vannak, átengedtük a szobákat, nagyon hippi, verőfényben bújunk reggelente) és még erre is jut időm, hogy idepötyögjem, de valójában nem is, mert már megyek is, jövőhéttől lesz idő mindenre megint, közben meg még szülinapom is lesz, nincs hova menekülni, nem baj, hagy ünnepeljék meg. :-)

Kamilla a parton (20 órával azután, hogy a havas Bratislavaban felszálltak a repülőre, majd megérkeztek és aludtak és reggel irány a strand) meztelenül rohangál a hullámok elől és kavicsokat hajigál: -"Papa, ez most egy álom?"

:-)

Janka meg, míg fürdés után öltöztetem, egyszercsak: -"Bocsánatot kérek, nem figyeltem rád!"

:-)

Majd egy angol családi párbeszéd, Kamilla első este nekem: "- Köszönöm, hogy szállást adtál nekünk! -Én köszönöm, hogy eljöttetek meglátogatni!" :-)

(A harmadik egyelőre nem mond semmit. Vagy legalábbis nem halljuk.)

:-)

Megszerettem.

Jesszusom, február lett, hol tartsam a születésnapomat!?

Eléggé kapjuk most a dózist mindenből, amiben hiányt szenvedhettünk az utóbbi (holnapután lesz) egy évben: barátok, család, otthoni ízek, bulik, emlékek, és még sorolhatnám, de mivel semmi ihletem, csak Bandita-Papa rámszólt, hogy blogolni kéne, és mivel most elmosogattam és úgyis várni kell, hogy zuhanyozni is tudjak jómeleg vízzel, így gyorsan tényszerűen idevetem, mik történtek, dióhéjban. Előszöris, befutott az ötös csapat, Balázs, Attila-Viki, MocsárPeti és FokiTomi, egy félreszervezés illetve véletlen következtében egyazon géppel, melyen Dávid anyukája és férje is. Így aztán a két csapatot hol együtt, hol külön pesztráltuk, 2 napra béreltünk (ők) egy kilenc személyes buszt, mellyel a legbonyolultabb kirándulásokat együtt is megejthettük, aztán néha ki-ki a saját bandájával. Már első nap "beteg" lettem, mert egész biztos, hogy megszakadt volna a szívem, ha az amúgyis kilóg a lóláb (utolsó hetem egyébkéntis ott) munkahelyemet részesítem előnyben az oly régen nem látottakkal szemben. Így aztán orvosi papírok és egyéb kézzelfogható bizonyítékok hiányában tulajdonképpen kirúgattam magam egy héttel a szerződésem lejárta előtt okosan (pont, amit nem akartam, sebaj, volt már ilyen, és lesz is még), egyáltalán nem bántam meg. Viszont ma voltam próbanapon egy másik helyen, bár nem kerestem még melót, de ez a fiúm éttermének szomszédjában található norvég lokál, ahova épp keresnek emberkét, ráadásul ha minden igaz most csak pár órában, és február végétől többre (ami azért ideális, mert most hétfőn meg ugye jön az én kis családom, tesóstul, Anyustul, kispipistül, sógorasszonnyal, szóval emiatt is nem kezdtem munkakeresésbe, a terv szerint februárban az uram tart el). De ha ez így összejön, akkor picit maradok norvégiában is, miért ne, és a munkakeresésre szánt időt mondjuk blogírással töltöm majd, becsszó, most viszont jóccakát! (Holnap ismét komoly beach-ball meccsünk van hajnali fél10-kor a fehér homokos playa-n, úgyhogy csapatépítő alvásra van szükségünk mostazonnal!)