2012. febr. 21. 12:32 - írta kocos

Tegnap hajnalban elrepült a család, és holnapután lenne egy hónapja, hogy folyamatosan volt nálunk valaki vendégségben. Nem mondom, hogy nem élvezem ma, hogy tízkor keltünk, de délben még mindig az ágyban henyélünk, narancslé, fagyi, hátmasszázs és a többi társaságában... Csak semmi sietség. A matracot este is le tudjuk hozni a teraszról, szép tiszta lepedőt rátenni is sikerül majd éjszaka, sőt, akár holnap is ráér, és a rákok is hagy rohadjanak a hűtőben. (Najó, azt mindjárt kihajítom tényleg.) Újra kezdem a dolgozást, újra kezdjük a pucéran mászkálást a lakásban. Ma reggel még felöltöztem ahhoz, hogy kimenjek pisilni, aztán kinevettem magam: nincs itt senki. A Kispipik nagyon szórakoztatóak, ugyanakkor száz százalékos figyelmet igényelnek, csak akkor lehet egy történetet elmesélni, egy másnapi tervet megszőni, ha ők alszanak. Egyelőre jó ez a léha élet nekem, melyben totálisan szabad vagyok, még ha csordultig telik is a szívem, amikor összeölelkezve látom a két kis nyavajást a parton hopp juliskát énekelni és táncolni, vagy hatalmas cuppanós puszikat gyűjtök be éppen tőlük... Szép kis nyaralás volt, és annyira nem is költekeztem túl magam, mint vártam, most pedig két hónap alatt félre kell tenni a fizetés legalább felét, hogy a következő két hónapban legyen mit enni majd. Jön az édes nyáááár, melyben hátizsákkal fogjuk körbekalandozni az egész csudaszép szigetünket, határidők és tervek nélkül! Vagy persze: majd meglátjuk mi lesz, de egy-két-három hét ilyen jellegű sziget túrát mindenképpen szeretnék! :-)